Rólunk írták
- Home
- Rólunk írták
Vélemények
Tanulóink mondták rólunk!
Légrádi Kinga (B)
Oktató: Bánfalvi László
223
„Örülök, hogy a Rasta autósiskolát választottam. Az ügyintézés és az elméleti oktatás gyorsan lezajlott így hamar el is tudtam kezdeni a gyakorlati órákat. Heti két alkalmon mindig részt tudtam venni, néha 3x is voltam egy héten vezetni. Külön köszönöm Nagyváradi Ádámnak a türelmét és a lelkiismeretes munkáját, az órák jó hangulatban teltek, a kérdéseimre mindig kaptam választ tőle. Ádám mindenre felkészített amire a forgalmi vizsgán szükségem volt, így nem ért meglepetés, hogy mit vár el a vizsgabiztos. Neki és a kellő mértékű szigorának köszönhetem, hogy a forgalmi vizsgámon elsőre átmentem. Bátran ajánlom másnak is, hogy nála vezessen?”
Nagy Lili (B)
Oktató: Nagyváradi Ádám
222
„Már korábban is csináltam itt jogosítványt kismotorra, most sem kellett csalódnom. Nem véletlenül választottam most is a Rasta Autósiskolát. A tantermi oktatás rendkívül jó hangulatban zajlott, nagyon jó felkészülést nyújtott, így elsőre sikerülhetett a KRESZ vizsgám. Az oktatóm, Diósi Imre Ferenc türelmének, segítőkészségének köszönhetően a forgalmi vizsgám is elsőre sikerült. Mindig törekedtek, hogy a lehető legjobbat nyújtsák. Mindezeknek köszönhetően mindössze három és fél hónap alatt szerezhettem meg a jogosítványt. Csak ajánlani tudom!”
Pikula Máté (B)
Oktató: Diósi Imre Ferenc
221
„Nagyon elégedett voltam az oktatás minden részével. Köszönöm az oktatómnak Diósi Imrének a felkészítést a jó hangulatú órákat és a kimagasló szakmai hozzáértését, hogy sikeresen hozzájárult az első forgalmi vizsgám sikeréhez. Nagyon rugalmasan és probléma mentesen történtek a papírmunkák, mindenről időben kaptam értesítést Balogh Zoltántól. Az oktatóm könnyen alkalmazkodott a munka melletti szabadidőmhöz és gond nélkül tudtam folyamatosan vezetni nála. Bátran ajánlom mindenkinek a Rasta autóiskolát aki jogosítványt szeretne, sosincs késő elkezdeni!”
Balázs Sándor (B)
Oktató: Diósi Imre Ferenc
220
„Örülök, hogy a RASTA Autósiskolát választottam. Nagyon meg voltam elégedve mindennel. Remek volt a képzés minden tudást megkaptam Koltavári István szakoktatótól! Türelmes, olykor vicces, s ha hibáztam szépen elmagyarázta mit csináltam rosszul, s hogy mi a helyes! Köszönök szépen minden tudást amit átadott illetve tanítást!”
Kiss András (B)
Oktató: Koltavári István
219
„Nagyon jó volt, nagyon sokat tanultam. Sokat nevettünk, de voltak komoly helyzetek is. Nagyon szépen köszönöm az oktatómnak Szepesi Zsoltnak, a türelmét és azt a sok tudást amit át adott nekem. Számomra nagyon élvezetes volt az egész folyamat! Mégegyszer köszönök mindent!?”