Kategória Vélemény

Vezekényi Trisztán Ferenc (AM)

„Én személyesen nagyon kedveltem az oktatást/oktatómat is mert sokat hibáztam forgalomba is de türelmes volt velem is. Az oktatàs menete pedig az én véleményem szerint teljesen jól ment ha valamit nem értettünk akkor elmagyarázták és elmondták hogy kell. Tippeket is…

Kerek Veronika (B)

„B kategóriás jogosítványom megszerzéséhez kerestem fel a Rasta autósiskolát. Óriási köszönet Balogh Zoltánnak, hogy az elméleti oktatásra minden alkalommal örömmel mehettem, hiszen mindamellett, hogy érthető és részletes volt nagyon jó hangulatban telt. A forgalmi vizsgára való felkészülésre Hegyi Pétert választottam…

Dr. Madarász Barbara (B)

„Szerettem volna megszerezni a B-kategóriás jogosítványt, ezért jelentkeztem a Rasta Autósiskolához. Az elméleti vizsga előtt nagyon sokat gyakoroltunk, rengeteg teszt kérdést és forgalmi helyzetet néztünk át, így a Kresz vizsga is elég könnyen ment. A forgalmi vizsgára Varga Imre készített…

Berta Bence (B)

„Örülök, hogy a Rasta Autósiskolát választottam (ismerőseim ajánlására). A KRESZ-t én Online végeztem, de az Elsősegély tanfolyam, illetve a vezetési órák egyaránt jó hangulatban teltek. Külön szeretném megköszönni Nagyváradi Zsolt oktatónak a tengernyi türelmét, kedvességét és profizmusát egyaránt.”

Juhász Janka (B)

„Szerintem a személyes KRESZ órák sokkal hatékonyabbak voltak, mint az online tanfolyam, mert, ha bármi kérdésem volt, megbeszéltük. A vezetés órák mindig jó hangulatban teltek. Annak ellenére, hogy eleinte sok hibát vétettem, az oktatóm végig türelmes maradt. Mindenkinek, aki a…

Mezei Martin (B)

„2 évvel ezelőtt szereztem meg a RASTA autósiskolánál segéd motorkerékpárra a jogosítványom. Ezért örömmel fordultam ismét hozzájuk mikor ,,B” kategóriára szerettem volna megszerezni a jogsit. Tantermi oktatás keretein belül tanultam a KRESZ-t, ahol Balogh Zoltán remekül adta át az ismereteket.…

Ficsór Fanni (B)

„Ez év elején elhatároztam, hogy megszeretném szerezni a B kategóriás jogosítványt, így esett a választásom a Rasta autósiskolára. Családias légkörben teltek az elméleti órák Balogh Zoltánnal. Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szeretne jogosítványt. Szakszerűen felkészítettek minket a kreszvizsgára. A vezetés…

Lászka Bence (B)

„Nagyon meg voltam elégedve a Rasta autósiskola minden szolgáltatásával, ezért a második jogosítványom megszerzésénél is ezt az iskolát választottam. A tantermi oktatás is nagyon jó hangulatban zajlott, minden kérdésemre választ kaptam, illetve nagyon jól felkészített Zoli a KRESZ vizsgára, ennek…

Mihályi Márton (AM)

„Örülök hogy a Rasta autósiskolát választottam hiszen a kresz, rutin és a forgalomba vezetés is akadálymentesen zajlott köztünk és az oktató között. Ezeknek a dolgoknak köszönhetően minden vizsga elsőre sikerült. Bátran ajánlom mindenkinek.??”

Lakatos Roland (AM)

„Nagyon elégedett vagyok a Rasta autósiskolával! A tanfolyam pörgősen haladt… nem kelett sokat várni a vizsgákra! Köszönöm a türelmet is felém! Mindenkinek csak ajánlani tudom!”